A tea: ősi gyógymód és modern étrend-kiegészítő

A tea fogyasztása többezer évre visszanyúló hagyomány az emberiség történelmében. A gyógynövények főzetének egészségvédő hatását számos, időszámításunk előtti írásos emlék megörökíti, a gyógyteáknak pedig az ókori orvoslásban is kiemelt helye volt. A különféle gyógy- és élvezeti teák napjainkban is a leginkább közkedvelt italok közé tartoznak.

A tea fogyasztása többezer évre visszanyúló hagyomány

Mini tea-töri

A tea fogyasztása egészen az időszámítás előtti második évezredig visszavezethető a történetírásban: feljegyzések szerint a kínai Shang-dinasztia (Kr. e. 1766-1050) kori orvoslás már alkalmazta a teacserjét (Camellia sinensis) annak egészségvédő hatása miatt. A legkorábbi írásos emlékek, melyek a tea fogyasztását rögzítik, Japánból, Kínából és Koreából származnak, egyes források pedig a kínai Yunnan provinciát nevezik meg a "tea szülőhazájának". A nyugati civilizáció portugál kereskedők és papok munkássága révén találkozott először a teával, a kora 16. században.

Ismerjük meg a különféle teatípusokat!

Teavariációk és ízkülönlegességek

A hagyományos értelemben vett teafélék mindegyike a teacserje leveléből készül. A klasszikus teafélék közé tartozik a fekete tea, a zöld tea, a fehér tea, a sárga tea, továbbá az oolong tea. A teafajták közti különbség az eltérő elkészítésben rejlik: 

•  A fekete tea a zöld tealevelek fermentálásával (esetleg zúzásával, sodrásával) létrejött teafajta. Az elkészítése során alkalmazott intenzív oxidációs folyamat révén elveszíti antioxidáns tulajdonságainak nagy részét, ennek a folyamatnak köszönhető azonban a fekete tea karakteres íze.

• A zöld teát kifejlett tealevelek felhasználásával készítik el, a leveleket nem hervasztják és nem fermentálják. A rövid oxidációs folyamat miatt a zöld tea megőrzi antioxidáns tulajdonságait.

•  A fehér tea a fiatal, még nem oxidálódott tealevelek felhasználásával készül, ízletes ital, enyhén érezhető, édes utóízzel. 

•  Az oolong tea elkészítése abban különbözik a többi teafélétől, hogy az oxidációs folyamatot félbeszakítják, 

•  A sárga tea elkészítése során nagyon kíméletes módon erjesztik, majd nedves ruha alatt gőzölik - innen származik a tea sárgás színezete.

A gyógyteák egészségvédő hatásai

Tekintsünk át, melyik gyógyteát milyen esetekben a legjobb fogyasztani!

Galagonya: A szív barátjaként is ismert gyógynövény - segítséget nyújthat a szív oxigénellátásának fokozásában, a szívteljesítmény javításában.

Bodorrózsa: Az antioxidáns összetevőket tartalmazó bodorrózsa természetes baktérium-, vírus- és gombaölő gyógynövény. A bodorrózsa tea hozzájárulhat az immunerősítéshez, segíthet a lábadozás során a gyengélkedő szervezet támogatásában.

Hársfavirág: Természetes görcsoldó, víz- és epehajtó hatású gyógynövény. Lázas betegségek esetén izzasztó hatása miatt érdemes fogyasztani.

Kamilla: Fertőtlenítő hatású gyógynövény, természetes gyomorerősítő, görcsoldó és szélhajtó.

Források:
Wikipédia - Tea szócikk https://hu.wikipedia.org/wiki/Tea_(ital)#cite_note-11 
"TRUE TEAS VS. HERBAL TEAS, WHAT'S THE DIFFERENCE?" https://the-qi.com/blogs/journal/true-teas-vs-herbal-teas-whats-the-difference

Méregtelenítő ivókúra

Mecsek Bodorrózsa levéltea 50g - Cistus Incanus

Mecsek Bodorrózsa levél tea 50g - Cistus Incanus

A magas antioxidáns-tartalmú bodorrózsa levél teája baktérium-, gomba- és vírusölő tulajdonságokkal rendelkezik.  

Ár: 780 Ft
Megnézem
Még nem érkezett értékelés. Légy te az első!